Megcsúfolni egy klasszikust, újra - RE: Welcome to Raccon City SPOILERES kritika

Január 6-án érkezik a magyar mozikba a Johannes Roberts féle Kaptár reboot, a Resident Evil: Welcome to Raccoon City, amivel arra vállalkozott a készítőcsapat, hogy egy, az eredeti trilógia felvonásaihoz méltó adaptációt készítenek. Lássuk, miért marad el az áttörés ebben a produkcióban is.

"A remény hal meg utoljára" mondás alapján a nagy Resident Evil veteranok mindig reménykedve ülnek le egy újabb adaptáció elé, hogy kedvenc (és talán a videojátékipar legsikeresebb) horrorszériája végre normálisan (vagyis hűen az alapokhoz) jelenhessen meg a mozivásznon.

A jelenlegi kooperáció rengeteg sebből vérzik. Nemcsak, mert egyáltalán nem hű az előbb említett alapokhoz, hanem mert szinte kifigurázva próbálja (sokszor a karakterek rovására) bemutatni Raccoon City helyzetét, keverve azt a bizonyost.

Az alapkoncepció és a történet felvezetése, valamint a film első 20 perce őszintén megmondva még jó is lehetne (ha a filmet adaptációként és nem hivatalos kánonként kezeljük). A fájdalom körülbelül a 15-dik percben kezdődik (ahol is még 1,5 óra van vissza a filmből), amikor az első munkanapjára készülődő, majd munkába induló Leon Kennedy karakterét egy semmirekellő, naplopó (közel alkoholista) módon kezelik és olyan előtörténettel szégyenítik meg, ami konkrétan sehol sem szerepelt, csupán a "kemény" RPD rendőreinek mindennapos stílusát hivatottak ezzel szimbolizálni. Az, hogy az alpha csapat miért tartózkodik még a rendőrségen ekkor, az teljes rejtély (igaz, a történeti átírás nem lenne akkora hülyeség), de így alaptalan, amikor Claire és Leon találkozna a benzinkútnál, helyette inkább a Claire életét gyakorlatilag "elrontó" és családjával menekülő William Birkin-be botlik. A kitekintések bár hangulatosak is lehetnek Claire gyermekkorának érzelmi viharát átívelően, azonban szüleinek elvesztése nem tudom hol fér bele az összképbe, mert tudtommal ez konkrétan egy játékból (és főleg nem könyvből) nem derül ki. A Lisa Trevor-ral együtt haladó kitekintések konkrétan zavaróak, ahogyan az a felismerés, hogy az árvaház össze van kötve a Spencer villa alaksorával. Mikor a játékokban (pályaszerkesztés szempontjából) a villa az Arklay-hegység csúcsa közelében, az árvaház pedig a város szélén helyezkedik el. Tovább folytatva a történet átírásnak szomorú menetét az, hogy Brian Irons rendőrfőnök nem egy Licker által hal meg (és az árvaházig pedig végképp nem húzza).

Aztán a karakterek. Hát Leon idegesítő, annyira zöldfölű ábrázolását (hogy nála szinte bárki jobb rendőr lenne), már beszéltem, de haladjunk sorban. Itt van nekünk Chris és Claire konfliktusa és veszekedésük tárgya, hogy Claire miért szökött meg az árvaházból gyerekkorukban. Claire-t nevezném én a film középponti szereplőjének, hiszen elrontott élete miatt mindenkit ő húz ki a pácból, igaz ezt hatásosabban nem tudták elérni, mint egy folyamatosan a shotgun-ját felhúzó nő személyében (akit amúgy Kaya Scodelario, ha nem is tökéletesen, de az többi karakterhez képest remekül hoz). Itt van Chris, a beállított hülye, aki még önfejű is (Robbie Amell szerintem középszerű alakításában). Tipikus Leon féle béna, amiben az a gáz, hogy legalább 5 év előnye van Kennedy-hez képest a szakmában. Ha megnézzük az alpha csapatban kibontakozó problémát Wesker árulásával és Jill reakciójával minderre, akkor rájövünk, hogy bár Tom Hopper remek színész, Wesker személyiségéből semmi érdekeset nem tud kihozni, és mintha csak elviccelné tettének súlyát a cselekményben. (Ezen a ponton jegyzem meg zárójelben, hogy szerintem egyedül Albert Weskernek van komoly karaktere az egész játékszériában, ami ennek tudatában Hopper színészi játékával izzadságszagú.) Jill karakterét azonban majdnem sikerült nagyobb szintre emelni (kár, hogy a rivaldafényt nem az igazi főhős, Claire kapta volna), de Jill egyszerűen szórakoztató. Igazi, szívós és kemény rendőrnőként jelenik meg, azonban mint ember roppant érzékennyé és sebezhetővé válik Wesker árulása miatt (aki iránt többet érzett, mint barátság, ám komoly szerelmi szál ebből nem bonyolódik.) Hogy miért? Főleg, mert a film Wesker halálával az ez után következő legalább 4 játékot tett semmissé a szériában, nem beszélve a kivágott Mr.X-ről és a villában levő Tyrant-ről.

A cselekmény 2 szálon fut. Az egyik Leon, Claire és Brian Irons szereplésével, a másik pedig az Alpha-csapat tagjaival. Az első csapat próbál kijutni a lezárt városból, miközben Leon bénáskodik, Irons csak a saját bőrét akarja menteni (olyannyira, hogy az újonc Kennedy-t nevezi ki rendőrfőnöknek) és a megfontolt (szinte már tapsztaltnak tűnő) Claire. Az ő kommunikációjuk abban merül ki, hogy Leon álldogál a zombik előtt, Irons valahol van, Claire pedig mindenkit megment. Az Alpha-csapatban több minden is történik. Chris és Richard, valamint Jill és Wesker duója tart a Bravo-csapat elveszett tagjai felkutatására az épületben. A helikopterben várakozó Brad zombieledel lesz, majd ezek után képes felszállni a helikopterrel és a könyvtár ablakán beszállni Jill-hez és Wesker-hez, akik éppen veszekednek, mert Wesker kitereget mindent. Richard egyszerűen meghal, Chris pedig utoléri Jill-t és Wesker-t, mikor a végzetes lépés már megtörtént. Wesker lelőtte William-et és feleségét Anettet, majd a fiatal Sherry fegyvert ragadva szállna szembe a halálán levő "bocsánatért esedező" személyiségében, hogy ő semmit sem így akart. Ezzel a mondattal több ponton is hibát vét a film. Egyfelől Anette és Leon-nal vagy Claire-rel történő dialógusait a történtekről semmissé teszi, Jill-el sem beszél érzéseiről és ráadásul a végső csatát (Chris és közte) rendesen elszúrja. Emellé társul, hogy ez az ostoba jelenet a villa alatt játszódik, ahol nem is ilyen labor van, hiszen az a rendőrség alatt volt a játékokban.

Mégis a legzavaróbb számomra nem más, mint az operatőri munka. Ilyen bénán leforgatott akciójeleneteket én még nem láttam. A sötét villában nem jó, hogy ha belső nézetben látunk zombi villanásokat, sem a (sokszor) horror gyökerének számító emberi hús cafatolása nem látszik kellő képpen. Igaz, pár nyaki ütőeret így is láthatunk spriccelni.

A csodálatos "karaktereken", a cselekményen és a borzalom operatőri átrágva magamat ideje jó dolgokról is beszélni, amiből meglepően akad pár. Elsőkörben egy valamit bizonyít a film. 25 milliós összegből is lehet látványban szép (de legalább is közepes) filmet forgatni. A helyszínek pazarul néznek ki, illetve a becsapódó lövedékek hatása az emberi és állati szövetekre. Ezen azonban az iszonyúan zavaró CGI szörnyek rontanak, amik képesek kiforgatni a filmet élő szereplői közül, és egy-egy szörnyet nézve, mintha korábbi animációs filmekből vagy a játékból vágták volna ki. A hangeffektek néha még inkább feszültségemelésnek hatnak, sem, mint ijesztőnek, ami párszor nagyon jól áll a filmnek (főleg az elején). Még pár (számomra) szórakoztató jelenet is került a filmbe, mikor a 4 Non Blondes zenekar zenéire történnek az események remek, humoros húzást képes adni a filmnek.

Fáj kimondani, de egy újabb Resident Evil adaptáció bizonyította be, hogy nem érdemes egy alapanyaghoz nyúlni. Ez a film, azonban képes egy nagyon kicsit szórakoztató lenni (főleg a vicces jelenetek és hangok miatt), de ha az egészet az utalásokkal együtt úgy tekintem, mint egy paródiát, akkor még élvezni is lehet a filmet, de ez még mindig egy adaptáció.