Christopher Nolan munkássága meghatározó a filmiparban. A brit filmrendező kezei közül ugyanis olyan magas kritikai- és kasszai sikernek örvendő filmek kerültek ki, mint A Sötét Lovag trilógia, az Eredet, az Interstellar, a Dunkirk és még legalább ugyanennyi remek mozi. Legújabb alkotása bár már közel három hónappal ezelőtt bemutatásra került, én csupán csak most jutottam el a három órásra sikeredett eposz végére. A mosolyom nem teljesen őszinte, de ki is fejtem, miért.

Julius Robert Oppenheimer, az atombomba megalkotója. Ameddig mi nézők erre a kontextusra nem jutunk nem csak 180 percnyi tömény történelemórát kell végigülnünk, hanem jól meg is kell fontolnunk ennek a kijelentésnek a való világra kivetített súlyát is. Ez a gondolat ugyanis Oppenheimer életének nagy rejtélye és áldozata. Félelem a világ elpusztításától, eközben pedig egy olyan tudományos áttörés ábrázolása, melyet egészen biztosan nem láttunk még a vásznon.

Gyönyörű érzés a felfedezés. Oppenheimer pedig már egészen fiatal kora óta generációjának géniusza, egyébiránt az elméleti fizika mestere. New York-i fiatalkora után európai egyetemek hallgatóságát erősíti, ismerkedik meg fizikusokkal és professzorokkal, fedezi fel a kvantummechanika tényleg csodálatos világát. Később, valóban elméleti fizikusként hazájába szeretné vinni eme ágazat oktatását, a Mexikói Kutatóközpontban meg is kezdi munkásságát. Az 1930-as évek második felében járunk, amikor is olyan tudományos áttörések zajlanak a világ különböző pontjain, mint például az atommag meghasítása. Ennek elméletben nem szabadhatna megtörténnie, Oppenheimer szavaival élve azonban "az elmélet csak egy pontig elég". 1939.szeptember elseje, a németek megtámadják Lengyelországot. Itt a lehetőség Oppenheimer és csapata, vagyis a Manhattan-terv számára, hogy megalkossák az általuk nem fegyvernek szánt, legnagyobb tudományos projektet és atombombát építsenek.

A film lenyűgöző eleganciával demonstrálja egy tudományos áttörés lezajlását. Érdekes, drámai és feszült pillanatok azok, amikor egyes mérföldköveket érnek el a főszereplők a projektben. Kiindulva a film műfajából, igazi életrajzi thriller ez. Oppenheimer személyisége összetett. A valóságban amúgy is nehéz megérteni egy olyan embert, akinek élete egyetlen dolog köré fonódik, Nolan forgatókönyve és történetmesélése mégis játszi könnyedséggel ábrázolja minden gondolatát, melyet a laikusok is tökéletesen meg tudnak érteni. Más szerintem annyira fontos karakter nincs is a filmben, ennek ellenére azonban az eseményeket nem csak az ő szemszögéből és nem csak időrendben tudjuk meg. Pont emiatt akadnak még érdekes karakterek, kapcsolatok, szerelmek, riválisok és példaképek a történet során, de nem sajnálatos módon egyikük sem bír hatalmas szereppel. Oké, ebből a körből egy szereplő kivételt képez, de jelentősége miatt erről nem beszélnék. Maradjunk annyiban, hogy lesznek itt fordulatok bőven.

A film ott kezd inkább hibázni, amikor túl akar mutatni önmagán. Gondolok itt arra, hogy egy igenis átgondolni való jelenség maga az atomfegyverek és az atomháború kérdése, de ezt túl bonyolultan adják elő a történetben szereplő értelmiségiek. A film néha egyszerűen követhetetlen, mert vagy időben ugrál mindenféle jelzés nélkül vagy pedig (ami pedig a legnagyobb gond) a politika alkotja. Egyértelműen politikai cél volt az atombomba megalkotása, ezt pedig a film sem próbálja titkolni. Az is egyértelmű, hogy az amerikaiak akartak az elsők lenni, bármilyen áldozatot is kell hozn. Pont emiatt szerintem a film egyik legjobb jelenete volt, amikor Truman elnök és Oppenheimer találkoztak. Ez az a pillanat, amikor a néző is rájön, hogy csupán csak Oppenheimer volt, aki elgondolkodott tettének következményén. Ahogy pedig az Einstein-nel való beszélgetésük során kiderült, a világ minden értelemben abban a pillanatban pusztult el, csak éppen nem a szó szerinti értelmezésben.

Sok szempontból talán nem egy Oscar esélyes film az Oppenheimer – azonban biztos vagyok benne, hogy Nolan vagy valamelyik szereplő a jövő év elején egy díjjal gazdagodni fog – de azt semmiképp sem venném el tőle, hogy elgondolkodtató alkotás. Biztos vagyok abban is, hogy a készítők nem ilyenre álmodták volna a kész verziót, ha ők maguk – legfőképp pedig Nolan – ne így gondolná. Cilian Murphy alakítása inkább a jó kategóriába esik. A film alapján ugyanis Oppenheimer karakterében nincs semmi olyan, amihez különösebb színészi képesség kéne. Egy valami azonban mégis akad, ami talán a tekintély. Túl fontos film az Oppenheimer ahhoz, hogy bárki eljátssza a címszerepet, ezzel pedig természetesen Nolan is tisztában volt.

Egy dolgot viszont kijelentek az objektivitás oltárán, szerintem kihagyható film az Oppenheimer. Nagyon jót tett a moziknak a júliusi felhozatal, de erre a filmre ennyi idő után tényleg csak az szánja az idejét, akit érdekel a téma, főleg most, hogy streamingre is hamarosan érkezik. Alapvetően amúgy pedig nem fizikai összefüggéseket és eszeveszett mérnöki munka esszenciáit kell elsősorban várni a filmtől, hanem egy igazi drámát, benne nem kevés feszültséggel és még több tanulsággal.

YouTube videó