A kontinens bajnokai - Octopath Traveler: CotC teszt

A Square Enix-et a mobiljáték-fejlesztés berkeiben talán az egyik legköltségesebb képviselőként lehet említeni, ugyanis pár free to play játékot leszámítva elég erősen bepozícionálták magukat átlagosan 7500 és 10000 Forint közé. Kérdéses azonban, hogy ezek mennyire minőségi játékok, de a letöltési számokat és az értékeléseket tekintve eléggé nagy szórást láthatunk. A prémium játékaik legyen az az olcsóbb vagy a drágább a 10 ezer letöltést átlépik, a 100 ezret viszont még csak közelítőleg sem érik el valószínűleg és ez nem csak a kritikailag sikertelenebb címeknél figyelhető meg, hanem bizony a sikeresek oldalán is. Véleményem szerint a cég egyik legjobb döntése volt, hogy egyik kevésbé ismert RPG szériájuk legújabb darabját az Octopath Traveler: Champions of the Continent-et nem árazták be.

Bár alapvetően számomra annyira nem ismerős az Octopath-széria, amit tulajdonképpen Final Fantasy 2.0-nak is számon lehet tartani, ha nem lenne annál mérföldekkel jobb. Tekintve a tényt, hogy a PC-re 2019-ben megjelent Octopath Traveler 60 Eurós árcímkét kapott a Steam-en, nagyon váratlanul ért, hogy a Keleten 2020-ban megjelent Champions of the Continent mellékág idén érkezett Európába kizárólag Androidra és iOS-re, ráadásul teljesen ingyen. Tekintve a szomorú tényt, a régebbi (még körökre osztott stratégiai műfajban készült) Final Fantasy játékok Remastered kiadásai 5000-nél kezdődnek és valahol 8000 Forintnál állnak meg a Google Play Store árai szerint, ami mobiljátékok mércéjével baromi drága mulatság.

Először nagyon féltem belekezdeni az Octopath-be. Nem éppen vagyok a körökre osztott stratégia mestere és ez különösen igaz a régebbi Final Fantasy játékok stílusát idézőkre. Értem ezt például arra, hogy egyszerre több hőst irányítunk mindenféle irányba egy térképen, ahol bármikor belénk köthet az ellen, majd egy Boss-nál nagyokat lehet izzadni. Féltem, hogy belekezdek egy 10+ órás kampányba, ami vagy nagyon vontatottan fog menni a tesztelésre szánt időben, vagy nagyon jól kezdek neki és valahol megakadok, szenvedek elég sokat és megunom. Végül a játéknak 9 órájába telt bebizonyítania, hogy nagy eséllyel miért lehet az év egyik legjobb mobiljátéka.

Bár eléggé elhúztam a bevezetést, de higgyétek el a játék sem fog éppen spórolni az átvezető videókkal. Annyira bő volt az a 9 óra, ami bár kevésnek tűnhet, a játék feléig simán eljutottam és szinte biztosan végig fogom játszani, hiszen nagyon megfogott az egész koncepciója. Mint mondtam a Champions of the Continent egy amolyan Octopath Traveler sztori mellékág, így ez a része eléggé szét van bontva, 3 történeti szál 3 fejezetével kell végeznünk mielőtt ténylegesen rátérhetünk a játék utolsó misszióira. A játékba való első belépéskor kiválaszthatjuk melyik sztorival kezdenénk szívesen: elintézhetjük Herminia-t, a kapzsiság boszorkányát a Master of Wealth-ben, küzdhetünk Tytos-szal a hőssel a Master of Power-ben és harcolhatunk Auguste-val a Master of Fame-ben.

Mivel nekem azonnal nem esett le, hogy sztoriszálakról van szó, ezért a Master of Power című fejezet tűnt optimálisnak a kezdésre. A lejátszott 9 órából 5-öt biztos itt töltöttem el, de igazából a cselekményen kívül a szálak nem térnek el egymástól. A játék karakterválasztási rendszere nem bonyolult, kapunk egy alapkaraktert, mellé pedig még hármat, akik mindenhová kísérnek minket, így a csatákban mindig 4, egymástól eltérő stílusú, különböző jó tulajdonságokkal és skillekkel, valamint képességekkel rendelkező hőssel harcolhatunk, akiket az első fejezettől kezdve sem leányálom összekovácsolni egy ütőképes csapattá. Az első fejezet első percétől kezdve már nagyon nehéz dolgunk van, hiszen pár alapinstrukciót leszámítva csak utánaolvasással leszünk képesek sikereket elérni, hiszen zsigerien nehéz stratégiai elemeiben közre játszik a felszerelésünk állandó fejlesztése, az ellenfelek és az elitek irgalmatlan nagy túlereje ellenünk és mindezeken nem lesz egyszerű felülkerekedni. Tényleg csak az fog tudni érvényesülni, aki a rengeteg, folyamatosan érkező memoárokat végigtanulmányozza, elolvassa a játék tippjeit és ezen felül beszélget az NPC karakterekkel a beszerzendő alapanyagok miatt. A játék cselekménye nem bonyolult, viszonylag lineárisan felvezetett, viszont az egyes sztoriszálak csak a fő konfliktus miatt kapcsolhatóak össze. Játéktérnek kapunk egy valamennyire nyílt világot, közte nagyobb városokkal és az azokat összekötő útszakaszokkal rajta mindenféle érdekes dolgokkal és új utakkal még ismeretlen tájakra. Rengeteg alkalommal kell majd fel-alá mászkálnunk ebben a világban szövetségesek és ellenségek után kutatva, viszont a nagyobb csomópontok (például városok vagy erdők és hegyek) elérésekor Fast Travel opcióval könnyíthetjük meg utazásunkat. Ezen útszakaszok megkönnyítésére pedig igen nagy szükségünk van, hiszen a bekötőutakon folyamatosan belénk köthet bármelyik méteren egy vagy több ellenfél. Persze, ha nem szeretnénk karkatereink életpontjából és a skilljeik aktiválásához szükséges staminából (úgynevezett SP-ből) veszíteni tanácsos megfutamodni. Bár szintfejlődésre alkalmasak lehetnek ezek a kisebb, ám időnként nagyobb összecsapások, de annyira minimális a fejlődés, hogy teljesen elhanyagolható tényező. Ha viszont nem vagyunk észnél és nem sikerül időben elmenekülnünk a "Flee" gombbal, akkor az ellenfél jókora sebzését követően újra próbálkozhatunk. Kitérve kicsit a harcrendszerre, talán ez az egyik legjobb része a játéknak. Elsődleges hősünk Theo egy csonkítani képes vadász, Nanna egy veszedelmes harcos, Jose egy gyógyítani képes varázsló, Conny pedig egy dárdával operáló senki (hiszen sebzése körülbelül a nullával egyenlő). Ennek a 4 karakternek a képességeit persze terveink szerint változtathatjuk, de az utóbbi 2 sebzése nagyon elhanyagolható lesz például, hiszen fegyvereik amúgy sem erősek, képességeik pedig inkább elementálisak. Theo és Nanna fogják jelenteni az igazi mondjuk úgy, "tűzerőt", de az ő fegyvereik kifarmolásával és az alapanyagok keresgetésével rengeteg időt kell töltenünk, mert egy új és erősebb fegyver nagyon könnyen megfordíthatja a csaták menetét. Kitérve kicsit az egyéb ellenfelekre. Összesen talán 3 féle ellenfelet lehet megkülönböztetni: normál, elit és Boss. A normál ellenfelekről már esett szó, amolyan ujjgyakorlatos ellenfelek ezek, helyszínenként változó stílussal és körülbelül 0%-nyi fejlődéssel legyőzésükkor, de nagyon sok fegyverhez nyújtanak alapanyagok például bőrük vagy testrészeik. Az elitek már picikét keményebb diók, ők általában bekötőutakon ládaőrzők. Szintjük mindig fel van tüntetve, ezáltal érdemes mérlegelni, vajon megéri-e megtámadni vagy jó pár szinttel később visszatérni hozzá és megszerezni zsákmányát. A Boss-ok pedig egyszerűen brutálisak. Közeledtüket kék színű tűz jelzi, ahol teljesen feltölthetjük hőseink életerejét és SP-jét, aztán pedig imáink minden erejére és nem kevés szerencsére lesz szükségünk. A legfontosabb, hogy Boss elől nem lehet elmenekülni, mind támadásra, mind védelemre pedig nagyon erős. Alapvetően a harcosok tudják leütni a pajzsokat egy teljes körig, de ha ez párszor össze is jön, nem igazán kihasználható az az egyetlen kör. Habár a harcrendszer, a sebzésszorzók és a képességek, valamint az SP kihasználtsága remek, a főellenfelek balansza ezzel ellentétben nagyon rossz. Sokszor legalább annyit sebeznek, mint amennyi hőseink maximális életereje és így képtelen csapatban használni a Négyest. Sokuknak van második alakja, amit halál nélkül nehéz megcsinálni. Ekkor jön be a játékban teljesített kis küldetésekért a jutalom rubint. 30 rubintot kell fizetni teljes újjászületésért, az egyik két alakos (second phaze-es) Boss-nál 700 rubint ment el és így sem sikerült végezni az ellenféllel. Ekkor nincs más lehetőség, egy másik fejezettel kell haladni, amíg lehet fejlődni, majd össze-vissza haladni, mert máshogy nincs esély a haladásra. Persze próbálkozhatunk órákat is, de attól nem fogunk jobban fejlődni.

Nehéz érzékeltetni a játéktér nagyságát, hiszen az nem nagy eresztés, de legalább érezni a távolságokat. Viszont a látványáról annál könnyebb szót ejteni. Szerintem az ilyesfajta részletességű pixelgrafika (ami nem egyenlő a poligongrafikával) hangulatban is nagyon meg tud dobni egy játékot, de ezt főleg. Tetszik főellenfeleink nagyméretű, emberszerű, ugyanakkor megromlott kinézete, hihetetlen hangulatot varázsol a játék amúgy remek atmoszférájának. A fények nagyon jól néznek ki, emellett az árnyékok és a megvilágítások, valamint a speciális effektek nagyon hangulatosan mutatnak. Legyen hóesés vagy akár érjünk ki a tisztásra, minden pontján gyönyörű a játék világa és pályatervezése kivitelezés és elrendezés szempontjából is.

A hangeffektek és zenék emelik igazán piedesztálra az egész hangulatot és a világépítést és bár kevés zene található a játékban, ezek annyira remekül illenek a szituációkhoz, megadják az alapfeszültséget a harcokhoz, sőt még győzelmünket is megkoronázzák.

Lezárás

Az Octopath Traveler: Champions of the Continent eddig az év egyik legjobb mobiljátéka. Pályatervezése és nyílt világa bár kifejezetten üres, de történetvezetés szempontjából viszont semmi sem indokolná a kifejezetten nyitott világot, viszont a hősökként funkcionáló Utazók alapértelmét megadja. A pályatervezés és amúgy a világépítés hangulati szinten remekül ki lett dolgozva. Harcrendszere remekül átgondolt, kombói hatalmasat szólnak, stamina rendszere is rendben van, viszont néhány ellenfelének balansza nagyon nincs rendben. Kinézete nagyon szép az igényes pixelgrafikával és annak minden effektjével, valamint fény- és árnyékrendszerének hangulatával, néha klausztrofóbiát idéző rejtett barlangjaival és pincéivel. Zenéi remekül illenek a felhasznált szituációhoz és képesek feszültséget generálni a 8bites dallamok. Egy biztos, simán lehet a Kontinens Bajnoka ez a Négyes és a Champions of the Continent világának összes szeglete, beleértve a Boss-ok legijesztőbb rejtekhelyeivel.